Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Látogatás Kisvárdán, T. István visszaemlékezése

 

Már majdnem egy éve ismertem Ildikót, mikor meghívást kaptam Kisvárdára az első egyetemi nyári vakációmon. Ildikót az egyetemi bemutatkozáson láttam először kék szemével, sötétkék szoknyájában, fehér blúzában s körömcipőjében, mely lábai szép ívét kiemelte. Nekem akkor csak szemei voltak fontosak, melyek kékről olykor zöld színre váltottak. Mélyrehatóan figyelte velük a világot, a benne zajló eseményeket és a beszélgető partnert. Sokszor az volt az ember érzése, a lélek mélyére lát, és semmi előtte rejtve nem maradhat. Szemeit édesapjától örökölte.

Örömmel mentem a látogatásra meleg családi légkört és szeretetet remélve.

Első nap, mely péntekre esett, nagyot bicikliztünk Ildi kedvenc útvonalán. A nap hét ágra sütött, enyhe volt a szél és a remény, hogy talán egy csók is juthat még, az út végén. A tempót nem én diktáltam, pedig korábban azt hittem, hogy jól hajtom a kerekeket. Hogy le ne maradjak, nagyon kellett igyekeznem. Ez volt az első, de nem a legnagyobb megpróbáltatás ezekben a napokban.

Másnap a „Škodával” a Tiszára mentünk négyen, Ildikó szülei és mi ketten. A szülők nagy bánatára a hegyek messze voltak Kisvárdától. Nyaranta a Tisza jelentette számukra az egyhangú Alföldből a heti kikapcsolódást. Megkérdezték, hogy tudok-e úszni, és óvatosságra intettek az örvények miatt. Bár az örvények riasztónak hangzottak, meghátrálásra nem volt mód, hiszen gyengének nem mutatkozhattam. Kiszáradt torokkal vetettem magam a vízbe. Először úsztam ilyen nagy folyóban. Az újdonság szorongató volt, különösen az örvényekkel találkozás lehetősége. Izgulni mégsem volt nagyon okom, mert „Apa” mellettünk úszott, és a lányától megszokott tekintetével, óvva figyelt. A fürdés után szárazat húztunk, átöltözés közben megéreztem az orvos és az apa vizsgáló szemét.

Délután tábortűz volt, gulyás készült. Mindenki tudta a dolgát. Ők hárman összeszokottan, kevés szóval tettek-vettek célirányosan. Én csendben a semmit, de arra erősen figyelve, hogy a járatlanságom ne legyen nyilvánvaló. Ők úgy viselkedtek, hogy ne lássam, hogy látják a nyilvánvalót. Amikor az étel elfogyott, összepakolás után Apa megkérte a két hölgyet, hogy távolodjanak el, és engem felszólított, hogy a tűz végleges eloltásában - férfi módra - vegyek részt. „Tettes-társként” éreztem először, van remény, hogy elfogadjon.

Másnap kora délután meccsre mentünk Apával és Ildivel. Ő volt a kisvárdi csapat sportorvosa. A gyors jobbszélsőt kétszer vizsgálta meg aznap, mert az ellenfél hátvédjei rendszeresen felrúgták, amikor lefutni kezdte őket. Csak finoman hozzáértette az ujjait a jajgató játékos lábához, aki érintésétől és „nincs komoly baj” szavaitól megnyugodva tért vissza a játékba.  Hazafelé menet kiderült, hogy az atlétika legnehezebb számához, a tízpróbához szükséges pontérték számításával is foglalkozik. Ekkor jutott eszembe, hogy a Népsportban olvastam egy, a tevékenységét méltató cikket. Ez alapján tudtam, hogy komoly szakmai háttér kell a különböző sportágakban mutatott teljesítmények összehasonlításához. A cikk tartalmára emlékezve beszélgető partner lehettem. Nagy fájdalma volt, hogy évtizedes munkáját a skandináv lobbi feleslegessé tette, mert az ő számításai helyett a skandináv számítási módszert vezette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a tízpróba pontszámításhoz. Diákkorában síelés mellett atlétizált is, rövidtávfutó volt. Harmadik unokám a futó-adottságait talán tőle örökölte, a síelés szeretetét biztosan mind az öt.

A legizgalmasabb próbára szombat és vasárnap este került sor. Apa nagyon szeretett bridzselni, amelyre hajlandóságot a három lánya közül csak Ildi mutatott. Így a látogatásomig, legjobb esetben is csak 3 játékos volt a partihoz. Apa kedvenc időtöltésének a család a hiányzó negyediket „Tóbiásnak” nevezve és szükségmegoldásként „asztalnak” használva hódolt. Személyemben, aki addig csak ultizni szokott, megérkezett Tóbiás potenciális felváltója és a családi szórakozás reménybeli kiteljesítője. Ildi előre figyelmeztetett, hogy e próba elől nem lesz menekvés, és igyekezett a szabályokat megtanítani. Még bridzskönyvet is szerzett, amelyet előre, közösen tanulmányoztunk. Így viszonylag elfogadható tanulónak mutatkozhattam, és tovább lépkedhettem az elfogadáshoz vezető úton. Innentől kezdve, valahányszor Kisvárdára mentem, mindig volt bridzsparti. Ilyenkor Apa szembe ült a TV-vel, s figyelmét a TV és a kártya között megosztva, némi esélyt adott ellene. Partnere Mamika volt, én Ildi partnere lehettem, akinek azóta is társa vagyok, és remélem, hogy ez már így marad, ameddig csak élek.

Budapest, 2011. november 5.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Debrecen

(Bertalan Klára, 2014.10.07 16:39)


Nagyon aranyos, magam előtt látom a helyszínt és a szereplőket.

Köszönöm, hogy elolvashattam.

Debrecen

(Bertalan Klára, 2014.10.07 16:30)


Nagyon aranyos, magam előtt látom a helyszínt és a szereplőket.

Köszönöm, hogy elolvashattam.