Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tengert látni kell! (Krim)

2011.12.14

 Hollóházy L&E:

A TENGERT LÁTNI KELL!
(Útinapló, 1961. jún. 13-tól júl. 2-ig.)

 1961. jún. 13.

Reggel 8.50-kor gyülekezik a kis csoport a Nyugati pályaudvar egyik várótermében. A létszám 18 fő, ebből három nő. Hamarosan összeismerkedünk. Sok a hozzátartozó és kisérő, így még nem világos, ki jön, ki marad.

10-kor a vonatindulás előtt elbúcsúznak a kisérők, és a vonat kigördül a pályaudvarról. Három fülkében oszlunk el, mi nők a vezetővel egy szakaszt foglalunk el. Útközben össze is barátkozunk, így hamar telik az idő Kisvárdáig, ahol Som felszáll. Záhony után érdeklődve nézzük a Tisza árterét, az új hidat és a szovjet határőröket a vágányok mellett. A magyar vámvizsgálat simán zajlik le, és nemsokára a Csap felé irányuló váltókon zakatol szerelvényünk. Látjuk a Szlovákiából ide érő sínpárat is. Csakhamar kiszállunk Csapon. Sima vámvizsgálat után rengeteg; időnk van, mert a mi helyeinket elfoglalta egy csehszlovák csoport és nem hajlandók átadni. Óráinkat már átigazítottuk, a moszkvai időt mutatják, és eszerint 1 órakor indulhatunk tovább. Otthon csak 11 óra van olyankor. Végre beszállhatunk a nagyon kényelmes szovjet éjjel-nappali távolsági kocsikba. Som velünk, nőkkel utazik, mi ketten alszunk fent, Julika és Piroska lent. Beszálláskor azonnal megkaptuk az ágyneműt tisztán, leplombált csomagokban. Csakhamar elrendezkedtünk és aludtunk.

Alvásunk nyugtalan volt, mert a Kárpátokon mentünk keresztül és látni szerettünk volna valamit, de olyan sötét volt, hogy csak pirkadatkor sikerült kivenni a magas hegyeket, erdőket. Éreztük, meddig kapaszkodik a vonat és mikor vált át lejtőre. Akkor mentünk át a vereckei hágón. Egy kanyarban megláttuk a vonat teljes hosszát. A mozdonyon hatalmas reflektor vetítette messzire a fényét. Majd Lavocsne lámpái után újra csak a hajnali derengésben robogott a vonat. Lassan a síkságra értünk, de már akkor újra aludtunk.

Jún. 14.

Lemberg előtt ébredtünk fel.', A szép pályaudvaron rövid ideig időztünk. Tarnopol után nagyobbrészt síkságon haladtunk. Távoli dombokon falvak látszódtak, földek, erdők. Néhol háborús bunkerek. Egy helyen tőzegtelepet láttunk. A tőzeget kiterítették a földre száradni, majd egy hatalmas kombájnszerű géppel felvágták rudacskákra, ezeket asszonaok oszlopokba rakták, és így száradt tovább, elszállításig. Hol a tájat néztük, hol aludtunk. Piroskának volt egri bora, miután maga is egri lány volt, azzal kínált minket. 19.10-kor érkeztünk Kievbe. Sokáig futottunk az elővárosban, miközben messziről már láttuk a Lávra és a Szófia kolostor aranyozott kupoláit, majd befutottunk a hatalmas pályaudvarra. Rettentő nagy forgalom, rengeteg utas, mi, mint egy kis csoport, azt sem tudtuk, hogyan és miképp lesz tovább. Szemünk azonban inkább az épületen volt, mint a lábunk alatt, úgy, hogy jobbra, balra lökdöstek minket. De nem is csoda, mert hatalmas méretei vannak, korintuszi oszlopok díszítik a belső csarnokait. Mindenütt nagyméretű olajfestmények hirdetik a szovjet városok szépségeit. Nincs sok idő a nézelődésre, tolmácsunk, Julika terel minket egy kis autóbuszba, amely a városon keresztül elszállít minket az „Ukrajna” étterembe vacsorázni. Ekkor találkozunk először az apróra vágott hagymaszár salátával, mely ezentúl minden ételünk hűséges kísérője lett. Akadt benne ugorka (nagyon finom ugorkájuk volt), és paradicsom, ezeket kiszedegettük belőle, a hagymát otthagytuk. Ez volt az első meglepetés a koszt terén. A vacsora bőséges volt, főtt csirke, krumpli, vaj, túró, kenyér, tea.

Vacsora után a Lenin utcai szállodába vitt minket az autóbusz, ahol az eligazítást kaptuk meg. Fél 9-kor gyülekeztünk, hogy a kievi metrót megnézzük. Még világos volt, hiszen otthon ilyenkor még csak 7 óra van, és rengeteg ember van az utcán. A Krescsatikon mentünk végig, mely Kiev főutcája. 8-10 emeletes paloták szegélyezik, mindenütt faragott kövekkel díszítve. Még világos volt, de a neonfények már égtek. Betódultunk a metró kupolás állomásépületébe, élénk feltűnést keltve, mert senki sem sietett, csak mi. Mozgólépcsőn siklottunk lefelé a 12 emelet mélységbe. Szinte félelmetes volt ez a meredek lejtő, hiszen alig látszott az alja. Öt kopejkáért akár egész nap utazhat az ember, fel nem kell jönnie a földre. Minden állomást megnéztünk, mindegyik más jellegű. Egyikben írók szobrai vannak, a másikban, amelynek neve „Arzenál”, a fegyvergyári munkások sztrájkját örökíti meg egy szoborcsoport, megint másikban tudósok szobrai láthatók. A falak faragott márványlapokkal vannak borítva, és mindenütt nagy a tisztaság. Kiértünk a Dnyeper-partra, ahol a vonat felszínre kerül. Egyelőre csak eddig készült el a vasút, majd a hídon is át fog vezetni, de előbb új hidat építenek, mely .kétszintű lesz. Alul fog haladni a. vonat, felül a közúti forgalom. - Majd visszatértünk a Krescsatikra. Közben beesteledett, de az utcán nappali fény volt.A tömeggel sodortattuk magunkat tovább a parkba. Itt szólt a zene, valaki egy szabadtéri színpadon énekelt. Egy kilátóhoz értünk, ahol elénk tárult az esti Kiev millió lámpája. Miután fáradtak voltunk, hamarosan hazatértünk a szállodába.

Jún. 15.

Reggelinél ért minket a második meglepetés. Pirított májat kaptunk krumplival, hozzá a hagymaszár, kenyér vaj, stb. Tea azonban nem volt, csak kávé. Megettük ezt a dús reggelit, és beültünk a várakozó autóbuszba, hogy megtekintsük a várost. Minden nagyon érdekes volt. Fontosabb nevezetességek: a Vlagyimir-hegy, Vlagyimir pátriárka szobrával. Innen most nappali fényben láttuk a várost, a Dnyepert, mögötte a Dárnica városrészt a stranddal, balra a régi Kievet az aranyozott hagymakupolás templomokkal. Egy oszlopos épületben hangversenyterem van, melyben Liszt Ferenc is szerepelt. Nemsokára közelről szemlélhettük meg a régi harangtorony gazdag stukaturáját, a Szobor kolostort, mely ma múzeum. Itt láttuk bölcs Jaroszláv szarkofágját, ő alapította a kolostort. A falakba üres korsókat építtetett, ami által jó lett a terem akusztikája. Az ő leánya, Anasztázia volt III. Béla királyunk felesége. Azután Vatutyin, Chmelmicky és Taras Sevcsenko szobrait néztük meg. Majd a hősi emlékművet, melynek 27 méteres obeliszkje előtt örök mécses ég. Innen szép kilátás nyílt a harangtoronyra és a Szoborra. Azután egész vidékies helyeken utaztunk keresztül, hogy a sportkombináthoz érjünk. Ennek kupolacsarnoka csupa beton és üveg. 40-szer 50 m-es alapterületű. Mindenütt nagyméretű építkezések folynak, előre gyártott elemekből, ugyanakkor a múlt maradványait, a régi faházakat lebontják. Egy 6-8 emeletes házat teljes közművesítéssel egy fél év alatt készítenek el. Mindenütt daruk dolgoznak nagy építő kockákkal. - Ebéd után a Népgazdasági Kiállításra rándultunk ki autóbusszal. Hatalmas parkban állnak a díszes kiállítási csarnokok. Mi az ipari csarnokot néztük meg. Ez is, mint a többi, óriási méretű, díszes mór – görög stílusú oszlopokkal és faragványokkal. Az előtérben állt egy TU104-es repülő, melybe felmentünk. Ezt turbógenerátor hajtja, és 80 férőhelyes. Kis helyen minden elfér, mosdó, konyha, csomagtér és 80 kényelmes ülőhely. Az ipari pavillonban ízelítőt kaptunk a Szovjetunió minden iparágának hatalmas fejlődéséről, Sokmindent láttunk, műprémeket, melyek igen tetszetősek és melegek lehetnek, hajómodelleket, egy másik teremben a nehézipar gépeinek kicsiny modelljeit: balanszert, fúrótornyot, Martin kemencét és még ki tudná felsorolni, hogy mi mindent. Nem sokára újra az autóbusz rohant velünk, a sofőr fütyült a Kreszre és ahol lehetett, szemtelenül előzött. Vacsora után még kiültünk egy kerti vendéglőbe limonádét inni, és nézni a kievieket.

Jún. 16.

9.20-kor újra vonatban ülünk, és indulunk Szimferopolba. Az állomáson még van idő, filmezünk, fényképezünk, senki nem szól ránk, hogy ne tegyük. Nagyon mulattunk a csokoládéárús nénikén, mert nem hagyta magát lefilmezni. Hiába álltunk úgy, hogy szembekerüljön a géppel, ahogy észrevette, hogy zúg a gép, azonnal hátat fordított, nem volt hajlandó szembenézni vele. Útközben sokat alszunk, a táj olyan unalmas, hogy nincs vele mit kezdeni. Teljes síkság, hol szántóföld, hol erdő. Piroskának még van bora, azt megisszuk, kávét főzünk. Ebéd az étkezőben, ez legalább valami változatosság. 20.15-től 20.45-ig a krivojrogi vasérctelep mellett haladunk. Most megy le a nap. Dongicsevtől villanymozdony húz minket, lényegesen gyorsabban.

Jún. 17.

Éjszaka l árakor haladunk át a Dnyeperen egy hosszú hídon. Záporozsec város lámpáit láttuk a parton, és messze a távolban. Reggel 7-kor végre megláttuk a tengert. A vasút a kercsi szorosban halad át, ezt a részt Szivas-nak hívják, ami magyarul rothadt tengert jelent, ez iszapos, ingoványos terület. Még rövid alvás következett, és 11-kor megérkezünk Szimferopolba, Krim fővárosába. Szép tornyos állomásépülete már messziről látszik. Autóbusszal szállítottak a turbázára, ahol az ottlakó turisták igen kedvesen fogadtak, énekszóval, üdvözlő kórussal és sok virággal.

Elrendezkedtünk szobáinkban, majd megkaptuk az eligazítást és ízelítőt a Krim történetéből. Krim még egy millió évvel ezelőtt tengerfenék volt, akkor emelkedett ki, Sík terület, csak a déli részén emelkedik a karsztos, vízben igen szegény Jajla hegység. Ennek három vonulata van, a legmagasabb a tenger partján húzódik, 1500 m magas, ettől beljebb egy 1000 m-es, és még beljebb egy 500 m-es. Ennek tövében fekszik Szimferopol. A napirendet tudomásul véve elindultunk várost nézni. Érdekes török jellegű város ez, egész más, mint Kiev. Dombokon fekszik a régi város, a síkságon az új. Itt is sok műemléket láttunk, pl. Dolgoruky herceg szobrát, aki a Krimi háború vezére volt, aztán megnéztük a muzeumot, ahol sok érdekes részletet tudtunk meg Krim növény és állatvilágából, bányászatáról, mezőgazdaságáról és iparáról. Az egyik parkban az a tank van kiállítva, amelyen a honvédő háború alatt Krim felszabadítója, Zsukov marsall harcolt, ki ma is él, jó egészségben. Azt mondták, hogy Krim éghajlata nagyon száraz, mi mégis megáztunk. Eleredt az eső városnéző sétánk alatt. Bandukolásunk az univermág, az áruház előtt ért véget, ahol egy utcai szalmakalap árusnál mindannyian vettünk magunknak egy-egy szalmakalapot a tűző nap ellen. Ti. óva intettek minket attól, hogy hajadonfővel járjunk a napon. Pillanatnyilag jó volt az eső ellen, egyébként azonban már messziről megismertük egymást a kalapokról. Délután egyedül mentem csellengeni a városba, majd a Krim legnagyobb folyója mentén, a Cardil mentén a híres Akmecset, Szimferopol erőditménye alá értem, de mivel már késő volt, visszatértem a Turbázára. Vacsora után azonban néhány tagot elcsábitottam és felmentünk. Sok látnivaló nem volt, mert vár jellege eltűnt, csak keskeny sikátorokat és a hegyoldalba épített török házacskákat láttunk, kicsi kerttel, de szép kilátásunk volt, különösen, mikor besöttedett és kigyúltak a lámpák. Messzire, a környező dombok tetejére huzódik a város, nappal ez nem is látszik. Már teljes sötétségben indultunk vissza, perszae, a nyitott ablakokon benéztünk, hogy lássuk, hogyan is élnek a krimiek, Szobaberendezéseket láttunk, mint Kievben, csillárokat – Kievben régimódi rojtos lámpaernyőket, képeket a falakon, /ezekről kisült, hogy az áruházban kapni őket, rámástul, pappendekliből/ de mégis, bizonyos polgári jólét és izlés fokát láttuk. Mire visszaértünk a Turbázára, ott már nagyban folyt a tánc és a szórakozás. 11-kor azonban szigorúan záróra. Még egy kis beszélgetés, de 1/2 12-re sötétbe borul a Turbáza.

Jún. 18.

Reggeli után autóbusszal indulunk Bahcsiszerájba, Ez a helység név nem csak, hogy regényesen hangzik, de a Bahcsiszeráji szökőkút" című ballett színhelye különleges látnivalót ígért. De addig a Krim érdekes részein kellett átmennünk. Most láttuk, amit nem akartunk elhinni, hogy milyen száraz Krim éghajlata. Kiszáradt patakmedrek, kiszáradt legelők, és a kopár karszthegység mindenütt követett minket. A szárazságot enyhítendő, terv szerint, egy beton csatornán a Dnyeper vizét fogják ide átvezetni, a tengeren keresztül. Azért láttunk virágkertészetet is, mégpedig rózsa és levendula földeket, sok holdon keresztül. Nagy Katalin cárnő sokat járt Krímben Potemkinnal, kit itt Patyomkinnak mondanak. A hegygerincen van egy gloriette, ahonnan együtt nézték a Potyemkin-falvakat. Katalin az utakat is felmérette, mérföldkövekkel látta el őket. Egy ilyen még ma is megmaradt az új világnak.

Nemsokára beérkeztünk Bahcsiszeráj házai közé. Ha Szimferopol török, Bachcsiszeráj aztán igazán török! Alacsony házak, kis verandákkal, kis kerttel a hegyoldalakon, mintha Rodostóban lennénk. Krimben eredetileg tatárok laktak, Bahcsiszeráj volt a tatár khánok rezidenciája. Ezeket azonban a háborúban tanúsított magatartásuk következtében kitelepítették. Máris megállunk a tatár kánok- palotája előtt. Nagyon szép a palota homlokzata, nemes keleti egyszerűségében, minaretjeivel, még a kémények is minaretszerűen vannak építve. Előbb a palota udvarába értünk, innen van a feljárat. Ez is nagyon szép. Az épület csupa ornamentika, török faragás, festés, szigorúan csak virágok, mert a török ill. mohamedán vallás tiltja az ember ábrázolását. A palota virágkorát 1550-ben élte, amikor a hatalmas és kegyetlen Gírelj khán uralkodott. Nagyszámú és vérengző katonasága volt, mely minden kívánságát teljesítette. Egyszer a khán egy nagyon szép keresztény leányt látott meg és nagyon megszerette. Addig nem volt nyugta, amíg katonái be nem hozták a háremébe. "Szépséges leány”-nak hívta, nem is adott más nevet neki. A lány örömre és szerelemre termett, de a háremben csak szégyent és bánatot talált. 13 éves volt mindössze. Bár a kán minden kívánságát teljesítette, mégis elhervadt és egy év múlva meghalt, Girelj khán soha sem felejtette el, élete végéig gyászolta. Férfi-bánatát márványba vésette. Egy olasz mesternek meghagyta, hogy a legszebb carrarai márványból egy olyan kutat alkosson, mely visszatükrözi a férfi soha el nem múló bánatát. Mert a női arcon a könny gyorsan lepereg, meg sem szárad rajta, a férfi arcán azonban mély barázdákat szánt, melyek soha el nem múlnak. A mester ki is véste a kutat. Fent az emberi szemből patakzik a könny, mely barázdákat szánt az arcon, és belecsurog egy nagyobb tartályba, mert igen nagy a fájdalom. Majd a bánat egy kicsit megnyugszik, az élet folyamán, a víz két kisebb tartályba csurog. Nemsokára az emlékek megújulnak, a sebek felszakadnak, újra egy nagy edény gyűjti össze a könnyeket. És ez így megy tovább az élet folyamán a halálig. Mikor Puskin meglátogatta Bahcsiszerájt, két rózsát helyezett a kútra. Gondos kezek azóta is ápolják ezt a hagyományt, és azóta is, és ma is minden nap friss rózsát tesznek a kútra. Katalin cárnő is járt itt, és az egyik vendéglakosztályban lakott. Az a berendezés, amit akkor használt, ma is látható. Szép képeket őriz a múzeum. Különösen szép: „A háremben” (egy lengyel és egy olasz lány imádkoznak feszülettel a kezükben, a kertben a háttérben háremhölgyek táncolnak, de az arcuk szomorú). Sok szép csatakép van, sok a portré is. A hárem berendezése is épségben maradt, gyönyörű perzsaszőnyegek, vitrinekben ékszerek, használati tárgyak… Érdekesek a faragott „fafüggönyök”, melyeken keresztül nézhettek csak ki a háremhölgyek a kertbe. Szép kert tartozott a háremhez, sajnos, mára elvadult. A domb tetején van a temető. Mohamedán síremlékek, soknak turbán van a tetején. Az alattuk nyugvó halottak Mekkában jártak. A temető mellett van a Dzsámi, a török templom. Véget ért igen érdekes kirándulásunk, Még fényképezgettünk, majd elindultunk vissza. Délután sétálgattunk Szimferopolban. Vasárnap volt, de mivel általános munkaszünet nincs, az üzletek nyitva vannak, és hatalmas a forgalom mindenfelé. Este a Turbázán "Druzsba", vagyis barátság est. Ünnepélyesen elbúcsúztattak minket, énekszóval, virággal. Mi is énekeltünk magyar nótákat, igen tetszett nekik. Még világos volt, mikor az összes ott átmenő turistát lefényképezték. Nagyon jól sikerült este volt, zongoráztam, és örömmel táncoltak rá.

Jún. 19.

Reggeli után elindultunk Alustába a hármas hegyvonulaton keresztül. Itt már a tenger partján leszünk. Szimferopoltól délre van egy hatalmas völgyzárógát, ami a Cardil folyó vizét duzzasztja fel. Sokáig utaztunk a partján, majd felértünk a Jajla hegység hágójába, ahol Kutuzov tábornok emlékműve fogadott. Kutuzov a napóleoni háborúk idején tette híressé nevét. Innen már meg kellene látni a tengert, de sajnos, párás a látóhatár. Lejjebb érve azonban kibontakozik előttünk teljes végtelenségében. A hegyek oldalában török falucskák húzódnak meg, milyen nehéz életük lehetett az ott lakóknak. Alustában a Turbáza előtt szállunk ki, az épületben megkapjuk az eligazítást. Itt sátrakban fogunk lakni. Egész sátorváros van itt a szőlőlugasok között. A sátrak nagyon szépek, a vízhatlan külső ponyva alatt van egy kék bélés, a mennyezete fehér, olyan, mint egy kék szoba, fehér menyezettel. Négy ágy, deszkapadló, éjjeliszekrény és villanyvilágítás a bútorzat. A strand kb. egy kilométernyire van, de nem esik nehezünkre a gyaloglás.

Végre, elindulunk a tengerhez! Bizony, soha nem fogom elfelejteni ezt az élményt: Én a tenger partján vagyok, látom a végtelen tükrét, látom hullámait, látom a habjait, hallom azt a csodálatos mormogást, észlelem az egésznek a hullámzását. Ragyogó idő volt, rengeteg ember a strandon, a vízben az a sok ember elvész, itt-ott egy-egy fej! A többi rohant be a vízbe, én a partról néztem őket, és nagyon boldog voltam, hogy megadatott nekem az, hogy a partról nézhetem a tengert. Régi vágyam teljesült. A látóhatáron kis hajók, halászcsónakok jelentek meg, annyi néznivaló volt. Aztán környezetünket szemléltük meg. A strandon nem volt egy kabin sem, sehol egész hosszában. Egy vetkőzőfülke volt mindössze – 5000 embernek. És, bár mindenki ott öltözött-vetkőzött, és otthagyta a holmiját, nem tűnt el semmisem. Egyszer csak mögénk áll egy ember, táskájából előszed fekete papírt és egy ollót, és elkezdi nyirbálni a papirost. Nem telt bele két perc, és prezentálta Som sziluettjét. Mindnyájunkról csinált árnyképet, és nem kért érte semmit sem. Pedig úgy látszik, ebből élt. Ebéd után városnézés volt a program, de mi már annyira untuk az örökös sétát, hogy nemigen figyeltünk a magyarázatra, főleg fényképeztünk. Annyit kísértünk figyelemmel, hogy a tenger azért fekete, mert csak 200 m mélységig van benne élet, az alatt teljesen kihalt. Dagály és apály nincs, mert beltenger. Ezt sajnáltam. A tengernek tényleg acélszürke színe van, bár a nap minden órájában más a színe, de sötét. A part meredeken emelkedik a tenger mentén, igen buja növényzettel van borítva. Láttunk különféle délszaki fákat, himalájai ciprust, libanoni cédrust, pineákat, fügefát, babérfát és még sok mindenféle fát, levendula bokrokat és más délszaki növényeket. Egy nagyon kies helyre értünk, ahol svájci stílusú nyaralókat láttunk, neve: „Munkás-zug”. Egy völgyben terült el, csodálatos volt. Mikor sétánk befejeződött, motorcsónakkal tértünk haza, ekkor voltunk először a tengeren. Élvezetes volt a hullámok tetején ringani, de ez a hajóút nem tartott sokáig. Vacsora után tánc, mozi, de a mi csoportunk csak a sátraik előtt beszélgetett. Néztük a Göncölszekeret, mely ugyanúgy állt, mint odahaza. Bizony, mindenki hazagondolt.

Jún. 20.

Hűvös, esős, szeles az idő. Egyesek azért csak fürdenek, mi a parton üldögélünk és nézzük a tenger hullámait. Beszereztem egy strandcipőt, mert a part kavicsos, nem tudok rajta mezítláb járni. Viszont ezért kristálytiszta a vize. Ebéd után hajókirándulásra indulunk Sommal, Gurfuszba. Tengeri betegséget nem kaptunk, annak ellenére, hogy az ebédet gyorsan kaptuk be, sőt, bár eleinte szokatlan volt a ringó hajó, később megszoktuk rajta a járkálást, igen élveztük. A hajó orrába álltunk, és hol a partot néztük, hol a tengert, a habokat, a hajó orrát, amint szántja a vizet, a különleges sziklaalakulatokat, a magas hegyek fölött a fenyegető felhőket, a szembejövő hajókat. Gurfuszban kiszálltunk, de nem távoztunk el a parttól, mert a következő hajóvak vissza akartunk térni. Így csak a parton néztük a hullámzást. Nem lehet azt megunni, pedig mindig ugyanaz. Gurfuszban valami régi török vár volt, romjai emelkedtek a hegyen. Mint a bibliai tájak, olyan volt a vidék. Mikor megláttuk a hajót, rohantunk a kikötőbe. Visszafelé hátra ültünk, és a farvizet élveztük. Vacsora után egy Gálja nevű lánnyal beszéltünk sokáig, jobban mondva ő magyarázott nekünk, nem törődve azzal, hogy értjük-e. Főztünk neki egy kávét, és nem merte meginni, mert forró volt.

Jún. 21.

10-kor indultunk autóbusszal Jaltába. Gurszufi utunkon láttuk útvonalunkat magasan a hegység derekán. Mindenünnen gyönyörű kilátásunk volt a tengerre, persze, sokkal többet láttunk belőle, mint a partról. Láttuk a glissereket, motorosokat, amint habos csíkokat hagytak a tenger felületén. Megérkezésünkkor esik az eső, eddig-még mindenütt, ahová megérkeztünk, eleredt az eső. Úgy látszik, mi voltunk az „esőcsináló” magyarok., Meghallgattuk a házirendet és a - tervbe vett kirándulásokat. Majd ebéd után városnézés következett. Jalta nagyon érdekes város. Nagyforgalmú kikötőjében állandó járatként megjelenik másodnaponként a Rossia, állandóan közlekednek kis kirándulóhajók, sétahajózásra indulnak a glisserek, ezek az un. szárnyashajók, melyek nagy sebességgel száguldoznak a tenger felszínén, szinte kiemelkednek a vízből. Este sétahajózásra lehet menni. Azonkívül teherhajók futnak be. Egy nagy, többemeletes kirándulóhajó állt a kikötőben, melyen német turisták laktak két hete. Ogyesszából indult ki és minden jelentősebb helyen megállt, majd folytatta útját egész Szuhumiig. A rakparton nyüzsög a sok nép, óriási a forgalom, láttunk grúzokat, kinaiakat. Odébb a partot épitik, egy nagy daru működik szünet nélkül, éjjel, nappal. Majd a tengerparti sétányon haladtunk, szép -parkok sorakoznak, itt vannak Gorkijnak, Csehovnak és Gagarinnak a szobrai. Szép épületek láthatók a parkokban, itt van a filmgyár, szabadtéri színpad, a Csehov múzeum, az Oreanda, mely az !ntourist szállodája és étterme, szédítően elegáns és magas árai vannak. Jalta a hegységre nyúlik föl, így házai lépcsőzetesen épülnek. Mindenütt kis kert van a házak mellett, mintha erdőben lenne az egész város, mindenütt fák vannak. Éppen aznap futott be a Rossia, a parton sétáló matrózaitól megtudtuk, hogy 22.500 tonnás hajó. A lábam nagyon fáj, hiába, nem bírom az ácsorgást, de azért vacsora után Sommal kimegyünk a kikötőbe, megnézni közelről a német hajót. A kikötő épületéből nem engedtek ki, de a tetőterraszon volt egy étterem, onnan remekül láttuk. Hat szintes, luxuskabinokkal, nyugágyas folyosókkal, mentőcsónakokkal volt felszerelve, és persze még sok minden szekrényféleség volt rajta, amiről nem tudtuk, hogy mi. Miután az étteremben nem követelték, tőlünk, hogy bármit is rendeljünk, nemsokára otthagytuk, és a parti éttermek egyikébe mentünk, ahol azonban nem volt hely, annyi vendég volt. Így hazamentünk.

Jún. 22.

Jaltában a reggeli torna és utána fürdés a tengerben kötelező. Ez kitűnő dolog volt, bár sokan elbliccelték. Jól megmozgatta minden izmunkat, és utána a tengeri fürdő igazán pazar volt. 150 m-re úsztunk be, szemben a hullámokkal. A víz hőfoka 22 fok volt, ennél jobb fürdővizet el sem lehet képzelni. Mindez nem a hivatalos strandon volt, hanem a parti sétányon. A strand ugyanis nagyon messze van. Rengetegen fürödtek ott, szinte nem volt a napnak olyan szakasza, amikor nem fürödtek volna. Kora reggeltől a késő éjszakába mindég fürödtek. Mikor a fürdést befejeztük, nem is nagyon törülköztünk meg, csak rohantunk reggelizni. Jól esett az állandóan ebéd jellegű reggeli. Utána vissza strandra. Igaz, hogy ez nem is volt olyan kellemes fürdőhely, mint egy igazi strand, mert nagy kövek voltak, hullámtörő maradékok, nagyon kellett- vigyázni, hogy az ember fel ne sértse a lábát. - Ebéd után a Nikitini botanikus kertbe kirándultunk. Ez Nikitin falu mellett van. Rengeteg mindenféle délszaki növényt láttunk, szinte fel sem lehet sorolni. Bambuszerdőt, banáncserjét, magnóliát, libanoni cédrust, himalájai ciprust, babérfát, fügefát, "kerámiafát" (ezt mi neveztük így el, mert olyan volt a törzse, mintha majolikából lett volna) naspolyát, azonkívül gyönyörű oleander erdőket, egész különleges Nemesítésű rózsákat, ezek olyan különleges színekben pompáztak, milyeneket itthon nem látni. Pl. paprikapiros, ciklámenszínű és más színekben. Pálmaallék között mentünk, a tavakban lótusz, tündérrózsa, tavirózsa virágzik. Paratölgyet is láttunk és még sok más növénykülönlegességet, ki tudná mind felsorolni. - Este újra a kikötőbe mentünk Sommal. Az egyik étteremben kaptunk egy üres asztalt is, így leültünk és "Muscat", (muskotály9 bort ittunk. Közben néztük a kikötő világító-tornyának felvillanó vörös fényét. Később egy bácsi ült az asztalunkhoz, igen kedélyes bácsi volt, rengeteget beszélt, nevetett, mil meg azon nevettünk, hogy nem értjük. Ott vacsorázott, először salátát evett, /hagymaszár/ aztán kis sültet, kis burgonyával. Mi többet eszünk. Elmondta, hogy ő egy gyirektor a Kászpi tenger mellékéről, és üdülni van itt. Közben néztük a táncot, egész jól szórakoztunk.

Jún. 23.

Kiélvezve a reggeli torna és fürdés gyönyöreit, jobb strandot kerestünk magunknak. Miszhorba indulunk hajóval. Rengeteg ember, kavicsos strand, nagy hullámok, tenger felől fújó szél. A strandon nincs hely, de a vízben mindenki elfér. A hullámok még kicsinyek, félméteresek, könnyen úrrá leszünk rajtuk. A nap igen erősen süt, mindenki lepirul. A tengerben van egy szikla, amit bronzszobor díszít, egy nő, amint kisgyermekét ölében tartva kikapaszkodik rá. Odébb egy forrás, ott is a bronz nő, merít a kútból, a bokrok közt egy török lesi. A "Ruszalka" .mondáját örökítik meg esek a szobrok. Ruszalka nagyon szép lány volt és Ali Baba szemet vetett rá. Elrabolta a háremébe. Ruszalka azonban megszökött, elbujdosott a tengerparton, és itt szülte meg gyermekét. Egy vihar alkalmával a parti sziklára menekült, és kijött a partra, Mishorban, és itt nevelte fel gyermekét. - Ebédre hazatértünk, délután mosunk, rendbe hozzuk a dolgainkat. Este megint a partra megyünk, és addig nézzük a sétahajókat, mig az utolsó járatra mi is váltunk jegyet. Ez aztán giccs volt a javából. A hajón érzelmes zene szólt, sütött a holdt, a hajón szerelmes párok csókolóztak. Fél óráig haladtunk a tenger belseje felé, úgy, hogy már láttuk, ahogy a tenger felszíne kiemelkedik és Jalta fényei elsüllyednek a feketeség mögött. Félóra múlva megfordult a hajó, és sebes iramban közeledtünk a parthoz. A feketeség eltűnt, a lámpák újra kiemelkedtek. Közben a miszhori hegy tetejéről egy reflektor pásztázta körül a tengert, megvilágította a felszínét, majd a hajónkra kúszott a fénye és a szemünkbe világított. Lassan kikötött a hajó, és mi rohantunk haza, nehogy kicsukjanak.

Jún. 24.

Ma Livádia, Miklós cár egykori nyaralójának megtekintése a program. 1902-ben kezdte építtetni, és hat hónap alatt el is készült. Itt volt 1945-ben a Jaltai Konferencia Sztálin, Roosewelt és Churchill közt. Ma szanatórium, így csak kívülről tekinthettük meg. A kastély gyönyörű olasz reneszánsz palota. Nagyon szép faragott kövekkel díszített bejárata, az arab udvar, a belső udvarban egy márvány szökőkút, mindenütt kovácsoltvas kapuk, lámpák. A lépcsőfeljáratok, márvány padok is faragottak,. Az egyik márványpad kutyafejének faragott vonásaiból rá lehet ismerni Miklós cárra. Az egyik kőfaragó bosszúból faragta úgy, mert nem akarta kifizetni a megállapított bért. Parkjában a megszokott növényzeten kívül sok kis szobor, kút található. Gyönyörű szabadtéri színpad tartozik még az épülethez. A parkban el is tévedtünk, de végül mégis megtaláltuk a csoportot. Ebéd után az "Arany Part" nevű strandra hajóztunk, itt fogjuk tölteni a még- hátralévő öt napunkat. A hajó erősen ringott, mert nagyok voltak a hullámok, de a strandon még nagyobbak voltak. Ezek már dobáltak minket. Felhősödni is kezdett, úgy, hogy hazatértünk. Láthatóan vihar közeledett. Szokás szerint a hajó hátsó részébe ültünk, hogy a farvizet élvezzük. De hátráláskor a hajó összeütközött a hullámokkal, úgy, hogy azok csúnyán lelocsoltak minket. Hamar kiürült az a hely. A következő megállónál újra megtelt, de csak a kihátrálásig. Olyan nagy hullám csapott fel, hogy két gyereket át kellett öltöztetni.

Vacsora után minket búcsúztattak, úttörők jelvényszerző túráért megkapták a jelvényt, de nekünk csakhamar unalmas volt, mert semmit sem értettünk. Kimentünk a partra, hogy az esti Jaltát lefényképezzük. A Turbázáról láttunk a hegyen egy éttermet. Fel szerettünk volna oda jutni, de nem találtuk meg az utat.  Közben ránk sötétedett és olyan gyanús környezetű lett a város, mintha a Sándor Mátyás c. regényben éltünk volna. Vissza is tértünk világosabb helyekre. (Ez azonban 22-én volt).

Jún. 25.

Reggel nincs torna, mert vasárnap van. Így csak fürdünk. 10-kor indulunk Kurpatyiba, utolsó állomáshelyünkre. Ez egy nagyon szép szanatórium, minden kényelemmel berendezve. Tengerre nyíló szobát kaptunk, balkonnal, mindenütt perzsaszőnyegek, szép fürdőszoba, és jó, legalább is viszonylag jó koszt. A park is gyönyörű, mindenütt pihenők, padok, a tengerpartot meredek sziklafal alkotja, itt nem lehet fürödni, a strand arrébb van. Méghozzá saját strandja van az üdülőnek. Eligazítás után lemegyünk, az üdülő orvosa (!) lejön velünk, és kitanít, hogy kalap nélkül ne fürödjünk és vigyázzunk a napozással. A tengerben jó kétszáz méterre egy lehorgonyzott tutaj van, az az úszási adag. A tutajt himbálják a hullámok, melyek nem csökkenek, sőt növekednek. Ebéd után nagy alvás, majd játék a játszótéren. Van két röplabdapálya, tenisz, kosárlabdapálya és játszótér, mindenféle játékkal, Ping-pong, kugli, és még mindenféle. Vacsora után ingyen mozi* Egy egész mulatsága grúz filmet láttunk, meg is értettük.

Jún. 26.

Torna ugyan van, de nem kötelező, így csak a fürdésnek hódolunk, mondván, hogy az elég torna nekünk. Itt csak 9-kor van reggeli, úgy, hogy hétkor (otthon 5 óra) már kint vagyunk a tengeren, és reggeliig jót fürdünk. Egyenesen az étterembe megyünk, onnan vissza a strandra. Ebédig úszunk, játszunk a hullámokkal, dobáltatjuk magunkat, napozunk, el is telik a délelőtt. Nem csoda, ha ebéd után nagyot alszunk. Különben is 2 -4 -ig csendes kúra van. Vacsora után tánc van. Egy nagy térség, oszlopokkal körülvéve, kővel boritva. Rengeteg nép van, az üdülő egész személyzete, a vendégek, és talán még a faluból is jöhettek, mert katonák is voltak. De, hogy melyik faluból, azt nem lehet; tudni, hiszen jóformán azt sem tudtuk, hol vagyunk térképileg. Mi leültünk egy sarokba, onnan néztük a táncot. 11-kor, mint mindenütt, itt is záróra. Még gyönyörködünk az éjszakai tengerben, az ég kissé felhős, kikandikál a hold a felhők közül és helyenként világítja meg csak a tengert. Olyan a felszíne, mint egy nagy színpad, melyen óriás balett-táncosok fognak táncolni. De persze, nem táncolt senki, csak a hold sugarai. Így hazamentünk.

Jún. 27.

Hétkor már a tengeren vagyunk, hiszen minden percet ki kell használni. A hullámok ma nagyobbak, és állandóan növekszenek. Olyan méteresek. Ez már küzdelem, amiben mi maradunk győztesek. Kiúszunk a tutajra a hullámok hátán. Egy tempóval felkerülünk a hullám tetejére, onnan lesiklunk a völgybe. Majd megint a következőre. Ha a hullám tarajosodik, abból jut az embernek is egy kis fröccs. A tutaj kilengései 30°-asak, néha az egész tutajt elönti a víz. Ember legyen a talpán, aki állva megmarad a tutajon! Kifele úszni is jó, de nagyon kell vigyázni, és állandóan hátrafelé lesni a hullámokat, mert elöntik az úszót. Ezek már alattomosak és rosszindulatúak, és a part felé áramlanak, néha méterekkel" visznek előre. Mikor azonban a part közelébe ér az ember, akkor kell legjobban vigyázni. Igen megnövekszik az erejük, sodrásuk, sebességük, felkapják az embert és odavágják a kavicsra. A kavicsok visszagördülése, a víz szívó hatása és visszaáramlása az embert is visszasodorják, és már tornyosodik, sőt öblösödik a következő hullám, készen arra, hogy az embert lábánál fogva felemelje, és újra kidobja. Tehát gyorsan fel kell állni és menekülni, amíg nem késő. Így játszottunk mi is a hullámokkal. Nem mondom, hogy egy-két kék folt nem esett, de bele lehet tanulni. A bemenet is fikciós volt, mert a tenger nehezen fogadta be azt, aki a partról akart bemenni. Ha már bent voltunk, már élvezetes volt. Ezen a részen a fenék gyorsan mélyült, úgy hogy hamar lehetett úszni, így nem volt baj. A part közelében szinte ijesztő volt, mikor az ember nyakig van a vízben, és előtte tornyosul a hullám másfél- két méter magasságban. Délre a hullámok elérték a két métert, és már nem volt elég egy tempó a leküzdésükhöz. Alig tudtuk otthagyni a tengert, annyira élveztük ezt a játékot. Persze, az óceánon sokkal nagyobbak a hullámok, 4-5 emeletes háznyiak. Az nem lehet jó. Ősszel és tavasszal a viharok idején itt is nagyobbak a hullámok. A hullámok a kavicsokból a tengerpart hosszában gátat építenek, amilyen magasak a hullámok, olyan magasat. Ez a gát most is megvan, amit tavasszal építettek a hullámok. Azt mondják, hogy az utat is elönti ilyenkor.

Ebéd után Alupkába kirándultunk, újra hajón. A hullámos tenger megdobálta a mi hajónkat is, de a többit is. Különösen a kis motorosokat majdnem elöntötte. Azok úgy inogtak, mintha részegek lettek volna. Alupkában Voroncov gróf kastélyát néztük meg, ami ma múzeum. Az összes látnivaló közül ez volt a legszebb. Bal szárnya angol gótikával épült, a jobb mór stílusban. A gótikát persze belül is megtartotta. Különösen szép a télikert és az ebédlő. Ez utóbbiban van egy majolika kézmosó medence, különösen értékes, azonkívül festmények, szobrok. A kastély főbejáratából lépcsősor vezet le a tengerre. Ezt hat márvány oroszlán őrzi. Igaz, hogy csak öt, mert az egyik alszik. A többi figyel és acsarkodik. Szép faragott szökőkutak díszítik a park kastély előtti részét. A kastély mögött terül el a hatalmas őspark, hatalmas fákkal, cédrusokkal, ciprusokkal, platánokkal, mindegyik fa több száz éves óriás, lombkoronájuk alatt egész sátortábor férne el. Nagy füves térségek terülnek el a fák között, szóval valódi angol park. Különösen értékes benne egy mexikói akantusz, ami ritkaság, világviszonylatban is. Ez kaktuszfa. Tó nélkül ilyen park nem lehetne meg. Itt is van, kettő is, az egyikben fehér, a másikban fekete hattyúk élnek. A.parkhoz tartozik még a "Káosz". Egy régi földcsuszamlás, kő kövön, közte már fák élnek, tehát elég régen omolhatott le itt a hegy.

Alupka, fölött emelkedik a Jajla hegység legmagasabb csúcsa, az Ál Petri, 1500 m magas. Távolságban nincs messze a várostól, legfeljebb 20 km-re, szinte ijesztő és fenyegető nagy hegy. A parkból egyenesen a városba érünk. Természetesen, itt is török házakat látunk, faragott fa verandákkal, meredek sikátorokkal, sajnáljuk, hogy nincs idő az utcák és házak között barangolni és fényképezgetni, de igen befelhősödött, még esni akar. Így csak az egyik tér közepén levő virágvázát csodáljuk meg, ez ti. földből van és az oldala is virágokkal van beültetve. Tetejében egy szép pálma. Egy drótkosárba helyezték a földet, és a dróton keresztül ültették bele a virágokat. - Amint beszálltunk a hajóba, kitört a vihar. Nem volt nagy vihar, lehetett volna tengeren nagyobb is, mi nem is féltünk tőle, hanem nagyokat kacagtunk, mikor a szembejövő hullám rézsut kapta a hajót és mindenkit lucskosra spriccelt. Közben esett az eső, villámlott, menydörgött, a tenger és a szél zúgott, igazán élveztük. Ha nagyobb vihar lett volna, nem élveztük volna. Szerencsére, a hajó padlóján lyukak voltak, úgy, hogy ami víz fent beömlött, alul kifolyt. A hajó nagyokat süllyedt és emelkedett, mi meg rendkívül élveztük. Senki sem félt, hiszen közel voltunk a parthoz, ha baj van, ki lehet úszni.

Mikor Kurpatyiban kiszálltunk, rákezdett a zuhé! Ömlött az eső. Egy önkiszolgáló étterem terrasza alá menekültünk. Ott egy igen érdekes jelenetnek voltunk tanui. Egy ember hosszú sorban állás után elhozza a vacsoráját, halat, nokkedlivel, leteszi egy asztalra és elmegy sörért sorban állni. Ezalatt az ott lakó verebek nekiesnek a vacsorájának, a nokkedlit megeszik, a halat szétrugdalják, majd az asztalon levő pohárból vizet isznak és elrepülnek. Elképzelhetjük az ember örömét, mikor a sörrel visszajött. - Vacsora után kiderül, de legalább is szünetel az eső, így megint tánc van. Szóló táncokat is mutatnak be, nagyon ügyesen és spontán.

Utközben oda és vissza is a "Fecskefészek" nevű fellegvár alatt haladtunk el. Annyira a szikla szélére építették, hogy beton alapot kellett neki csinálni. Nevezetessége, hogy itt forgatták az "Otelló" c filmet. Sajnos felmenni nem lehetett, mert a szikla omlik. Ez is neogót épület, mint Voroncov gróf kastélya.

Jún. 28.

Reggel napsütésben megyünk fürdeni, de csakhamar elborul, villámlik. Nagyon érdekes látvány a láthatáron a tengerbe csapódó villám. Épen csak, hogy hazaérünk az eső előtt. Reggeli után a csehszlovák csoportot búcsúztatják. Az autóbusz késik, sokáig nótáznak, táncolnak, harmónika kíséret mellett. Som a csoportunk nevében elbúcsúztatja őket, méghozzá csehül, persze nagy a lelkesedés. Általános jelvénycsere kezdődik, az ismerősöktől szíves szóval búcsúzkodunk. Mire elindulnak, újra kiderül, tehát újra fürödni megyünk. A hullámok még mindég kétméteresek, jól megtornáztatját az embert. Különös a hullámok zúgása. Fenyegetően felmorajlik, majd elhal. De akkorra már ott a következő, és ez így folytatódik. Órákig el lehetne nézni. Odébb nagy sziklákon törik meg a hullám, millió kis cseppecskére törik szét, és rombolja az erős sziklát. Szünet nélkül, végtelen kitartással. És végül a kis csepp fog győzni. Borzasztó elem a víz, ha megvadul. – Vacsora után nótázgatunk, hogy ha produkálni kellene magunkat, legyen egy kis műsorunk. Majd újra a tánchelyre megyünk.

Jún. 29.

Ma van az utolsó napunk Kurpatyiban. Holnap reggel minket búcsúztatnak. Tükörsima víz fogad minket, mikor reggel a strandra megyünk. Hová lettek a dühödt hullámok, mi történt, hogy -megszűnt az ostrom a szikla ellen? Talán későbbre tartalékolja az erejét? Mást a hátán a napsugarakat ringatta, és törte meg ezer változatban. Visszatükrözte a hegyeket, házakat, felhőket, ezt az egész különlegesen szép csodálatos természetet. A tutaj is csendesen ringatózik, nem korbácsolják a vad hullámok. Nekünk is más játékot kell kitalálni. Vizibiciklit bérlünk, meg csónakot, és utolsó filmünket lepergetjük. Hajó érkezik a kikötőbe, ez egy kicsit megmozgatja a vizet. Hydromeduzák úsznak a tenger felszinén, nyálkás kocsonyás áttetsző testük van, a közepéből nyúlványok lógnak, ezekkel táplálkozik és irányítja magát. Kézbe is fogjuk őket,, hogy jobban megtanulmányozhassuk. Bolond kedvünk van, mert bár még egy hetet szívesen eltöltenénk itt, mégis örülünk, hogy már hazamegyünk. Kavicsokkal dobáljuk egymást, gyűjtünk kavicsot, ismerkedünk a tegnap megérkezett jugoszlávokkal és románokkal. Délután összecsomagolunk, mert holnap még egy korai fürdést vettünk tervbe, Még sétálunk, fényképezünk. Vacsoránál szomorúan látjuk, hogy az úti csomagokat kikészítették nekünk. Két üveg is jár hozzá, egy sörös és egy szódás. A sört megisszuk, a szódát a szomszédoknak adományozzuk.

Jún. 30.

Reggel már 6-kor indulunk a tengerre. A nap még alacsonyan áll, hiszen nem régen kelt fel. Mi is 5-kor keltünk, ami otthon 3 óra. Ragyog az „arany híd”a tenger felszínén, csodálatosan szép. Ennek ellenére meleg van s mi kissé szomorú szívvel lubickolunk, búcsúzóul* Nyitott szemmel kémleljük a tenger mélységeit, de nem látunk mást, csak a fehér lábunkat, hiszen a napsugarak ferdén esnek, teljesen sötét a tenger belseje. Később látni csak mélyen - mélyen a köveket, sziklákat, növényzetet. Majd vizibiciklizni megyünk, de még minden alszik. Alszik a tenger, kicsi hullámokat vet csak, hajó még nem szántja a vizét. Alszanak a hajók, a városok, az emberek nagy része. Igen érdekes volt ez az általános nagy csend és nyugalom. Aztán fájó szívvel búcsúztunk a tengertől, ki tudja, eljöhetünk-e még egyszer. 8-kor összecsomagoljuk még, ami kimaradt és reggelizni megyünk. Az autóbusz már ott áll, készen arra, hogy elvigyen minket Szimferopolba. Majd következik a búcsúztatás. Harmonikaszó mellett énekelnek a szovjetek, majd mi is előadjuk a magunk kis műsorát, nagy sikerünk van. Még elhangzanak a búcsúztató kedves szavak, kicseréljük az ajándékokat, elbúcsúztatnak minket a román és jugoszláv csoportok magyarul, az üdülő vezetői csodálkoznak, hogy nincs tolmácsolás, de megmagyarázzuk neki, hogy miért.

Beszállunk és sűrű integetések között elindul a busz. Útközben énekelünk, mindenki örül, hogy csakhamar meglátja az övéit. Útközben még sokáig látjuk a drága, kedves tengert, ami olyan gyönyörű, felejthetetlen napokat ajándékozott nekünk. Majd Alustánál végleg a hegyek közé kanyarodunk, újra látjuk a Csatir-dagot, meg a Temerdzsikot. Közben esik, majd megint kiderül, villámlik, dörög. Megérkezünk Szimferopol vasutállomására, már vár a vonat, beszállunk, elindulunk. Emlékeinket mesélgetjük egymásnak, és nem törődünk a teljesen sík tájjal.

Júl. 1.

Kievig tart a döcögés, 11-kor érkezünk meg. Nagyon megörülünk, mikor megtudjuk, hogy azonnal tovább mehetünk, nem kell még egy napot itt töltenünk. Így egy nappal hamarább leszünk otthon. Már sötét van, mikor Lembergbe érünk. Megint éjjel megyünk át a Kárpátokon, sajnos átalusszuk őket.

Júl. 2.

Fél szemmel látom Munkács várát, ennyi az egész, amit a Kárpátokból látunk. Reggel 6-kor Csapon vagyunk. Hosszú ideig várunk a vámvizsgálatra, végre beszállhatunk a magyar vonatba. Már a Tiszán megyünk át, Záhonyban felszállnak a vámtisztek. Végre itthon vagyunk! Kisvárdán mi kiszállunk, a többieket elviszi a vonat. Vajon, látjuk-e még egymást?! 

 

A mappában található képek előnézete Krim

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Debrecen

(Bertalan Klára, 2013.02.06 15:45)

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezen a napon idevezérelt.

Olvashattam egy igen élvezetes úti élmény beszámolót.